Deizmus, pánteizmus és ateizmus a szabadgondolkodásban

2019.11.02 17:34

Talán te is megtapasztaltad irodalomórán, hogy amikor a XVIII. századi szabadgondolkodókat tanultátok (Voltaire, Diderot, Rousseau), valaki - talán éppen te - azzal a felismeréssel hozakodott elő, hogy az olvasott szöveg egyenesen ateista, mire a tanerő helyretette, ne olvass bele többet, mint amit odaírtak. A szabadgondolkodók deisták voltak, úgy vélték, hogy miután Isten megteremtette a világot, kiszállt belőle, és hagyja magától működni. A másik elterjedt nézet szerint, amit az irodalomórán nem emelnek ki, pánteisták is lehettek, tehát Istent és a Természetet nem választják szét. Az oldalamon viszont sok olyan megállapítást találsz, ami ennek ellentmond. Cyrano lenne a kivétel?

Nem éppen. A XVII.-XVIII. században kétlépcsős cenzúra működött, és az Egyház (mármint a Római Katolikus) jelentős befolyással bírt a könyvkiadásra is, a könyvégetésre is, és az inkvizíció is működött. Mi ennek a hatása?

Vanini az egyetlen, aki több ezer tanú előtt határozottan kijelentette, hogy sem Isten, sem Ördög nem létezik - amikor a máglyára vitték. Addig írásaiban ködösített, bár fellelhető benne egy egyértelműen materialista-mechanisztikus világnézet, ezt nem vállalja fel. Campanella egyik művében összeszed minden lehetséges érvet az ateizmus mellett, majd a következő fejezetekben tételesen cáfolja azokat, korabeli kritikusai szerint csak ímmel-ámmal, meggyőzőbben érvel Isten ellen. Őt többször is letartóztatják, végül (mivel felkelést szított a spanyolok ellen) a spanyol inkvizíció megkínozza, a kivégzést csak úgy kerüli el, hogy őrültnek tetteti magát, és magára gyújtja a celláját, így huszonhét évet tölt az inkvizíció börtönében. Theophile de Viau, az első szabadgondolkodó az írók közül, vagy az első költő a szabadgondolkodók között, többször is összeütközésbe kerül a törvénnyel. Végül egy jezsuita (Garass) kieszközöli, hogy máglyahalálra ítéljék. Viau nem megy el a kivégzésére, így egy bábut égetnek meg helyette, inkább bujkál. Elfogják, másfél évig bebörtönözve tartják, amíg végül úgy döntenek, csak Párizsból tiltják ki. Amíg szegény arra várt, hogy végül megégetik-e, vagy csak felakasztják, egy barátját, François Molière-t meggyilkolják, Garass egy csepp szánalom nélkül fejti ki, hogy bűnei teljében halt meg, még gyónni sem volt lehetősége, így oda jut a túlvilágon, ahová való. Viau, miután kiszabadul, egy pártfogójához vonul vissza, vidékre. Az egészsége meggyengült a börtönben, súlyosan megbetegszik és egy évre rá meghal. 

A cenzúrát már korábban leírtam, lényege az, hogy egy királyi hivatal adhatott engedélye egy kiadónak adott időtartamra ahhoz, hogy a benyújtott kéziratot sokszorosítsa és terjessze. A kiadó is ellenőrizte a szöveget, már a kinyomtatás után hozhatott olyan döntést, hogy bizonyos oldalakat megtisztít, kicserél (cartonné). 

Az Egyház folyamatosan ellenőrzése alatt tartotta a könyveket, általában egyetemeket kért fel arra, hogy olvassanak, és jelezzék, ha erkölcstelen vagy istenkáromló írásokat találnak. Amennyiben ilyen részeket leltek, a művet felvehették a Tiltott könyvek jegyzékébe (Index librorum prohibitorum), ezek kiadását, terjesztését utána az egyház tiltotta, a már megjelent példányokat összegyűjtötte és elégette. Az 1948-as listát itt találjátok, ekkor nagyjából hatezer tételből állt; egyes szerzők vagy művek lekerülhettek idő közben, korábban pl. Rabelais és Sade márki is rajta volt, más szerzőket még később emeltek be (Sartre, Simode de Beauvoir). Egyes szerzők teljes életműve felkerült (Émile Zola, Sartre), másoknak csak egyes írásai (pl. Flaubert: Bovaryné, V. Hugo: A nyomorultak, A párizsi Notre-Dame, Stendhal valamennyi szerelmes regénye, hogy csak a kötelező olvasmányaimból válogassak; természetesen Voltaire szinte összes műve is ott szerepelt, és Vanini is). 1663-ban Descartes hat műve is felkerült az Indexre, a "megtisztításukig". Az Index története 1559-ben kezdődött, és 1966-ban törtölte el az egyház, mivel már nem tudott lépést tartani a könyvkiadással. (Megjegyzés: a válogatás alapja erkölcstelenség vagy istentelenség, így a Mein Kampf sosem vitte odáig, hogy Indexre tegyék.) Természetesen a Francia Forradalom után egyre kevésbé képes az Egyház visszaszorítani a könyvek kiadását.

Ezért a gondolkodók egyrészt az életükkel játszottak, amikor az egyházi tanításoktól túlságosan messze eső elképzeléseket vetettek papírra, másrészt azt is kockáztatták, hogy még kéziratban, a szabadgondolkodó körökben sem jut messzire művük. Alaposan átgondolták, mi az, amit még megengednek maguknak, és azt is, hogyan határolódjanak el rögtön az istentelenségektől. Így, ha egy szabadgondolkodó műveit olvasod, azt elfogadhatod, hogy a legmerészebb gondolat, amit leírt benne az, amit még vállalhatónak ítélt, és hitte is. Az, hogy utána annak gyorsan ellent is mond, csak ködösítés, azért, hogy valahogy átmenjen ezen a sok szűrőn, fennmaradjon és terjedjen. Ugyanígy, ha egyetlen apró logikai lépés, egészen nyilvánvaló, hibádzik csupán az okfejtésből, nyugodtan gondold oda, nem tévedsz nagyot. Ami már azon is túl lenne, azt ne feltételezd. 

A tanárnak meg mondd szépen, hogy a szabadgondolkodók  deisták, ha azt szeretné hallani. Egyébként a libertinus természetes szövetségese a középiskolás diák, és nem a tanerő;-)

 

Téma: Deizmus, pánteizmus és ateizmus a szabadgondolkodásban

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása