Szerelmes levelek, X. levél

2019.09.08 12:26

M...,

Csak félig látlak, mert túlságosan szeretlek, és te úgy véled, túl sokat látsz, mert félig szeretsz! Jöjj hozzám, most azonnal, győzz meg arról, a szorongásom csak hazudik, hogy sosem látlak. Már egy teljes napja, hogy nem találkoztunk! egy nap, jó Istenek! Ó, nem akarom elhinni, mert bele kellene halnom. Úgy véled, hogy olyan aprólékosan megrajzolt képet hagytál magadról szívemben, hogy csupán arra hagyatkozva belenyugodjak ígéretedbe? Valóban ott van, és az is igaz, hogy szépen festett a képed, de nem merem szemem elé vinni, mivel, attól tartok, ahhoz ki kéne vonnom szívemből, és nem tudom, visszatehetem-e a segítséged nélkül. Már látom, hogy mégsem egy Nap vagyok, ahogy te gyakran neveztél, mivel a mutatók nem egyeznek meg azzal, ahogy az órákat számolom: már ezernél is többet számláltam, mióta kegyetlen hiányod hagytad nálunk. E közben te csupán azért tekintesz órádra, hogy megtudd, mikor van vacsoraidő, nem aggódsz azon, hogy amit te vársz, nem lesz-e az nekem az utolsó vacsorám, vagy azon, hogy amikor szép mentségeidet előadod, még életben találsz-e, hogy meghallgassam azokat. 

 

 

Ez a levél posztumusz kiadású, először 1662-ben jelent meg, Henri LeBret gondozásában. Az 1858-as Oeuvres Comiques Galantes et Littéraires de Cyrano de Bergerac  (Jacob szerkesztette és a jegyzeteket írta; forrás: Gallica) kötetben a X. Szerelmes Levél. Az egyetlen tegeződő levél, az egyetlen, ami valószínűleg valóban személyhez szólt, és nem csak irodalmi alkotás, és a kézirat alapján feltételezik (nyelvtani nem), hogy férfi a címzettje. 

 

 

M..., 
 
Je ne te vois qu’à demi, parce que je t’aime trop ; et tu penses me voir trop, parce que tu ne m’aimes qu’à demi ! Viens chez moi tout à l’heure, si tu veux convaincre de mensonge l’appréhension que j’ai de ne te voir jamais. Il y a déjà un jour que nous ne nous sommes vus ! un jour, bons Dieux ! Ah ! je ne le veux pas croire, ou bien il faut me résoudre à mourir. Pensestu donc m’avoir laissé dans le coeur ton image assez achevée, pour se reposer sur elle de tout ce qu’elle me doit promettre de ta part ? Il est vrai qu’elle y est, et très-véritable, encore qu’elle y est peinte fort bien ; mais je n’oserais la présenter à mes yeux, parce que je m’imagine qu’il la faudrait tirer de mon coeur, et je ne sais si je l’y pourrais remettre sans toi. Je vois bien maintenant que je ne suis pas un Soleil, comme tu m’as souvent appelé ; car les cadrans ne s’accordent pas au compte que je fais des heures : j’en compte plus de mille depuis ta cruelle absence de chez nous. Cependant tu ne regardes l’horloge que pour y apprendre l’heure de ton dîner, sans te soucier si celle que tu souhaites ne sera point peut-être ma dernière, ou, quand tu viendras faire de belles excuses, si tu me trouveras en vie pour les écouter