Szatírikus és szerelmes levelek, 2. levél

2018.10.23 23:08

Hölgyem,

 

Arra vagyok-e ítélve, hogy még sokáig könnyeket ontsak? Jóságos Angyala nevében könyörgöm Önnek, szép Úrnőm, legyen hozzám annyi barátsággal, hogy felfedi, milyen szándékot táplál irántam, és eljöhessen az a boldog óra, amikor megtérhetek a Vakok Házába, mivel előre látom, hogy az Ön udvariassága arra ítélt, hogy vakon haljak meg. Igen, vakon (mivel az Ön nagyravágyása nem elégedhet meg csupán annyival, hogy félszemű legyek.) Vajon nem készített-e két lombikot két szememnek, amelyekbe kedve szerint lepárolhatja életemet és kristálytiszta vízzé változtathatja? Valójában azt gyanítom (amennyiben halálom kedvére való és ha nem sikerül elnyernem könyörületét), hogy azért meríti ki ezeket a vízforrásokat, az én forrásaimat, hogy könnyebben felperzselhessen; és azóta kezdtem ezt hinni, mióta megfigyeltem, hogy ahogy szemeim a nedvességet szívemtől elvonják, úgy az egyre jobban ég. Bizton mondhatom, hogy Atyám az én testemet nem ugyanabból az agyagból formázta meg, amelyből az első embert teremtette, hanem mészkőből faragta ki kétségtelenül, mivel a könnyek nedvessége, melyeket ontok, hamarosan elemészt. Elemészt, higgye meg, Hölgyem, de milyen módon? Többé nem merészkedek az utcára, lángoló mivoltomban, mert a gyerekek körülvennének petárdáikkal, hiszen szemükben valami tűzijátékból szökött alaknak tűnnék, ahogy vidéken sem mutatkozhatok, mivel ott pedig az embereket folyóba kergető lidércek egyikének néznének. Ennyiből már értheti, mit is akarok elmondani Önnek, azt, Hölgyem, ha nem jön vissza hamarosan, akkor bizonyosan arról fog hallani hazatérésekor, ha kérdezi, hol lakom, hogy a Tuilleriákban lakom, nevem pedig a tűz állata, amelyet pénzért mutogatnak Bámészéknak. Ezért hát nagyon szégyelli majd, hogy Szalamandra szeretője lett, és megbánja, hogy hagyott lángolni e világon,

Hölgyem,

Alázatos szolgája

 

 

Az eredeti pedig így szól:

 

Madame,

 

Suis je condamné de pleurer encore bien long-temps? Hé je vous prie, ma belle Maistresse, au nom de vôtre bon Ange, faites-moy cette amitié, de me découvrir là-dessus vôtre intention, afin que j’aille de bonne heure retenir place aux Quinze Vingts parce que je prévoy que de vôtre courtoisie, je suis predestiné à mourir aveugle. Oüy aveugle (car vôtre ambition ne se contenteroit pas que je fusse simplement borgne.) N’avez vous pas fait deux alambics de mes deux yeux, par où vous avez trouvé l’invention de distiler ma vie, & de la convertir en eau toute claire? En vérité je soupçonnerois (si ma mort vous estoit utile, & si ce n’estoit la seule chose que je ne puis obtenir de vostre pitié) que vous n’épuisiez ces sources d’eau, qui font chez moy, que pour me brusler plus facilement; & je commence d’en croire quelque chose, depuis que j’ay pris garde, que plus mes yeux tirert d’humide de mon cœur, plus il brusle:  Il faut bien dire que mon Pere ne forma pas mon corps du mesme argile dont celuy du premier homme fut composé, mais qu’il le tailla sans doute d’une pierre de chaux, puis que l’humidité des larmes que je répands m’a tantost consommé: Mais consommé, croiriez-vous bien, Madame, de quelle façon? je n’oserois plur marcher dans les ruēs embrasé comme je suis, que les enfâns ne m’environnent de fusées, parce que leur semble une figure échappée d’un feu d’artifice, ny à la Campagne, qu’on ne me prenne pour un de ces Ardens, qui traisnent les Gens à la riviere. Enfin vous pouvez connoistre tout ce que cela veut dire; c’est, Madame, que si vous ne revenez bien-tost vous entendrez dire à vostre retour, quand vous demanderez où demeure, que je demeure aux Tuilleries, & que mon nom c’est la beste à feu qu’on fait voir aux Badauts pour de l’argent. Alors vous ferez bien honteuse d’avoir un Amant Salamandre, & le regret de voir brusler dés ce Monde,

 MADAME,

 Vostre Serviteur.